…úgy álltam tegnap a terem ajtajában, mint egy gyerek, aki hónapok óta várja a karácsonyt!

A fényeket. Az érzést. Az illatot. A titkokat.

És itt van.

Megérkezett.

 

Nem olyan, amit vártam.

Csak állok, és hagyom, hogy agyam feldolgozhassa a látványt.

Majd lassan megindulok, megteszem az első lépéseket.

A szemem elvakítja a sokfény. A sok szépség.

Az aprólékosan és tudományosan elhelyezett tárgyak.

De hiszen ezek nem is tárgyak. Ezek élnek. Ezeknek van történetük.

Ezekben felnőtt valaki. Ült valaki. Aludt valaki. Fürdött valaki.

50-100 évvel ezelőtt.

 

Nem olyan, amit vártam.

Ez szebb mindannál, amit megálmodhattam.