…úgy álltam tegnap a terem ajtajában, mint egy gyerek, aki hónapok óta várja a karácsonyt!
A fényeket. Az érzést. Az illatot. A titkokat.
És itt van.
Megérkezett.
Nem olyan, amit vártam.
Csak állok, és hagyom, hogy agyam feldolgozhassa a látványt.
Majd lassan megindulok, megteszem az első lépéseket.
A szemem elvakítja a sokfény. A sok szépség.
Az aprólékosan és tudományosan elhelyezett tárgyak.
De hiszen ezek nem is tárgyak. Ezek élnek. Ezeknek van történetük.
Ezekben felnőtt valaki. Ült valaki. Aludt valaki. Fürdött valaki.
50-100 évvel ezelőtt.
Nem olyan, amit vártam.
Ez szebb mindannál, amit megálmodhattam.