Hétfő reggel volt. Az a fajta hétfő reggel, aminek nehéz nekikezdeni. A legnehezebb otthagyni a meleget a takaró alatt, és megtenni az első lépéseket a kihűlt szobában. Ágyban kéne maradni. De ez csak egy kósza gondolat, vágyakozás, amiből legfeljebb egy csontokat ropogtató nyújtózkodás marad. Az ember felkel, szétdobja az ágyneműt, hogy még véletlenül se jusson eszébe visszabújni, és ezzel a kényszerű elhatározással kezdetét veszi a reggel.
 
És abban a pillanatban beleszippantasz az ébredező világ levegőjébe.
Érzed, ahogyan megtelik a lelked és a tested a lehetőségek energiájával.
Minden porcikád éhezik a kihívásokra.
Kiabálni akarod, hogy Ma megválltom a világot! 
És azt mondod magadnak: Hmmm! Én építek egy interaktív fotó stúdiót! Olyan Vikiset! 
És adsz magadnak egy határidőt! Nagyon rövidet! Semmi mellébeszélés! 1 hónap! 
És le is beszéled az első fotózást, hogy esélyed se legyen csúszni a határidővel!